• baby_01.jpg
  • termekpatika2 1000x200.jpg
  • termekpatika 1000x200.jpg

Termék keresés

Kosár

 x 

A kosár üres

 Flavin7-terméktapasztalatok

Erika próbálta elfogadni az elfogadhatatlant, hogy bár minden vágya volt egy erdei kirándulás, és a természet közelsége, számáraez végzetes hóbortot jelenthetett volna. Míg 2001 januárjában,egy  forgatás során meg nem ismerkedett Szabó László, tápanyagkutatóval,aki említette neki a hétféle gyümölcsből álló Flavin7-et. Sőt a műsorvezető története hallatán fel is ajánlott egy 2 hétre elegendő adagot akészítményből.
 
"A Flavin7 a téli hónapok alatt észrevétlenül a hűtőmben lapult,azonban amikor elkezdődött az allergiás időszak, kétségbeesésembenelővettem, és inni kezdtem. Már pár nap után varázsütésre elmúltak a tüneteim.Azóta egyet nem tüsszentettem. Akkor szinte hihetetlen volt,hogy csupán egy kis flavonoid kellett ahhoz, hogy teljes életet élhessek"-meséli lelkesen Erika, aki ennek örömére végre megvalósította egyik
 
eddig reménytelennek tűnő álmát: az erdő mellé költözött.Az eddig évről-évre rosszabbodó tünetei, és az allergia okozta idegrendszeriproblémái, levertsége is eltűntek, mintha sosem lettek volna."Amikor meséltem Lászlónak megdöbbentő tapasztalatomat, elmagyarázta,hogy a flavonoidoknak komoly allergia ellenes hatása is van. Azótaa külföldi útjaimra is viszek magammal Flavin7-et, és a legmozgalmasabb időszakokban is legalább kétnaponta iszom belőle" - meséli Erika.crystal_2010.02.
 
 16:) Nagylábujjamon köröm gombásodás jelent meg. Lamisil tablettát használtam, majd kipróbáltam a Kristálykrémet is
. Amióta a Trace Minerals 44M-et és a Kristálykrémet használom a köröm gombásodásom kezd megszűnni. Halász Gyuláné, Elek
 
Csodák pedig vannak.
A 65 éves asszonynak már 11 évvel ezelőtt komoly nőgyógyászati műtéte volt,egy sürgősségi beavatkozás alkalmával el kellett távolítani a méhét.Masa Antalnét szinte sokként érte,hogy ennyi idő után,2009 áprilisában rosszindulatú daganatot találtakmind két petefészkén."A helyzet rosszabb volt,mint ahogy az orvosok eleinte gondolták.amikor először műtöttek,hogy mintát vegyenek a rákos elváltozásból,kiderült hogy a jobboldali petefészken található daganat szétfolyt,és összenőtt a hasfasfalammal"-meséli.Miután eltávolították a beteg szöveteket a szabadkígyósi asszony 8 kemóterápiát kapott "összesen 3 liternyi Flavin7-et ittam.Kezdtem a sima termékkel,majd a Flavin7 Jubileumi,végül a Flavin7 Prémiummal".
 
Miután betegsége kiderült amellett,hogy rögtön elkezdte inni a terméket ,Masa Antalné életmódot is változtatott.+Kendermag olajjal kevertreszelt alma és répa."Nagyon jol átvészeltem a kemoterápiát.Még hányás csillapítót sem kellett szednem.
 
Szinte nem is látszott rajtam ".-meséli az asszony,aki megdöbbenve látta,hogy a betegtársai életereje,hogy száll el kezelésről kezelésre.
A vizsgálati kontroleredmények pedig még ennél is fantasztikusabbak."A 4.kezelés után elküldtek CT-re.
A felvétel kimutatta,hogy a daganatom 4 centit összehúzódott.A 8.kezelés után pedig már csak egy 20 mm-es apró pont volt látható a képeken-lelkesedik Masa Antalné.-
Nemrég voltam a 3-ik CT vizsgálaton,és alig hittem a fülemnek,amikor az orvos kijelentette,hogy meggyógyultam.Olyannyira kicsattanok az egészségtől,hogy nemhogy veszítettem volna a súlyomból az emberpróbáló kemóterápia alatt,hanem még fel is szedtem pár kilót.
Ezt a terméket minden rákos betegnek kötelezővé kéne tenni.
Ha nem velem történik,el sem hiszem,hogy csupán 3 liternyi Flavin7 antioxidáns és flavonoid"bomba"ilyen gyógyító erővel bír a szervezetre"
 
17.)  GYOMORFEKÉLY: Nyugdíjas férfi vagyok. 2003. év elején kiderült, hogy probléma van a májammal, gyomorfekélyem van, ráadásul hasnyálmirígy gyulladásom is.
 Kezelőorvosom Legalon, Bolus adstringens és Kreon gyógyszert írt fel, melyeket használtam is. 
A Flavin7 italt 2003 első negyedévében napi 2 alkalommal, majd az alacsony nyugdíjam miatt csak heti két alkalommal ittam. 
Mégis tapasztaltam a javulást. A gamma gt 1286-ról 52-re változott és erőnlétileg kifogástalan volt az állapotom. O. L. Nyíregyháza
 
 
18.)  GYOMORVÉRZÉS: 2000. júniusában gyomorvérzésem volt.
 Ezt követően egy éven keresztül köhögtem. Minden létező köhögés elleni gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelést kipróbáltam, de semmi sem segített.
 2001. február 1-én kezdtem el inni naponta 2x5 ml mennyiségben a Flavin7 italt. 
Az első 4 hónapos kúra után szinte teljesen elmúlt a köhögésem. Emellett javult az emésztésem és jó lett az általános közérzetem. 
Azóta kevés kihagyással folyamatosan napi 1x5 ml-t iszom. 
Ajánlottam másoknak is és jó tapasztalatokat hallottam vissza. Takács Antalné, Alsónémedi
 
19.)   GYULLADÁSOK: 27 éve lány vagyok. Szervezetemben hosszabb ideje gyulladások vannak.
 Gyulladás gátló tablettákat szedtem, ami nem tett jót a gyomromnak. Fél évig napi kis adagban szedtem a Flavin7 italt. Ezt követően enyhültek a gyulladással járó fájdalmak, valamint megerősödött a szervezetem. G.A., Békéscsaba --
 
20.) - 58 éves férfi vagyok. Olvastam a termékekről és egészségem érdekében kezdtem el fogyasztani és használni.
 A Kristálykrém gyulladáscsökkentő hatású, ezért nagyon jó az aranyérre és a nyílt seb is hamar meggyógyul.
 A Kristályolaj fájdalom csökkentő hatása elősegítette a torokfájás csökkenését és megszűnését is
. A Flavin7 italt az immunrendszer erősítésére fogyasztottam kúra szerűen és így télen nem voltam náthás a többi munkatársammal szemben. Most a Flavin7+ Prémium kapszulát szedem és remélem lesz olyan hatásos, mint a Flavin7 ital. 
Fontos, hogy ezeknek a termékeknek nincs mellékhatásuk. H.K., Zalaszentgrót -
 
21.)  68 éves nő vagyok. A bal kéz hüvelykújján csúnyán begyulladt a körömágy.
 Tűzpirosan izzott és szinte lüktetett a fájdalomtól. Már-már elkerülhetetlennek tűnt az orvosi beavatkozás, mikor utolsó reményként kipróbáltam a Kristálykrémet. 
Naponta többször, négyszer-ötször átkötöttem az ujjamat, dunsztkötést alkalmazva, folyamatosan nedvesen tartottam a Kristálykrémmel. Egy-két nap után megszűnt a lüktetés, a duzzanat egyre lejjebb apadt. A harmadik napon a kezelés megkezdésétől számítva már nem volt szükség a kötésre sem. 
A hagyományos kezelés egy héten át sem segített, de a Kristálykrém 3 napon belül meggyógyította a makacs körömágy gyulladást. C.T-né, Vasszécsény --
 
22.) 76 éves nő vagyok. Középfülgyulladásom volt, felszúrták a fülemet, de a gyulladás nem múlt el.
 Mivel allergiás vagyok gyógyszert nem szedtem. 
Az Kristályolajjal kezdtem külsőleg bekenni a fülemet, de a gyulladás nem múlt el, majd a 
Kristálykrémet fülpucolóval belekentem és a gyulladást levette, azóta csak ezt használom, már egy éve. Nem rég leforráztam a kezemet, leöntöttem Ezüs-kolloiddal, majd bekentem Kristálykrémmel és a Kristályolajjal és másnap már nem is látszott semmi. Horváth Mihályné, Fertőszentmiklós
 
23.) DAGANATOK-AGY: 58 éves férfi vagyok. Rosszindulatú daganatot találtak az agyamban és húgyhólyagomban is. 
Elváltozások keletkeztek a tüdőmben is, amire semmilyen gyógyszert nem tudtam szedni. 
2001. augusztus óta szedem a Flavin7 italt napi 10 ml mennyiségben, valamint gyógyteát iszom rendszeresen. 
20 hónap elteltével kaptam az agydaganatomra sugárkezelést. Meggyőződésem, hogy a Flavin 7 ital jótékony hatásának köszönhetem, hogy állapotom a súlyos betegség ellenére is kielégítő. F. K., Zalaegerszeg -
 
24.)  20 éves fiú vagyok. Rosszindulatú agydaganatot találtak nálam 2003 januárjában. Gyógyszereket és sugárkezelést kaptam.
 2003. március 3-tól kezdtem el a Flavin7 ital szedését.
 A Flavin7 ital szedése után három hónappal a daganat zsugorodni kezdett.
Júliustól elkezdtem a Flavin7Prémium, a Napkristály ital és a Trace Minerals 84M szedését.
 A Prémium használatát követő 10. napon már látványos volt a fejlődés, jobban ki tudtam magam fejezni és a látásom is kezdett helyreállni.
 A Napkristály italból 2x5 ml-t, a Trace Minerals 84M-ből 60 cseppet szedek. Horváth Gergely, Szekszárd
 
25.)  51 éves férfi vagyok. Betegségemet megelőzően már kb. 4 hónapig szedtem a Flavin7 italt, mikor kiderült, hogy vastagbél daganatom van. Daganat eltávolító műtétem volt, és kemoterápiás kezelést kaptam. 
A Flavin7 italt folyamatosan fogyasztottam napi 10 ml mennyiségben. A kemoterápiát nagyon jól viseltem, hányingerem, hajhullásom nem volt.
 A hemoglobin szintem a kezelés alatt folyamatosan emelkedett, közérzetem, étvágyam jó lett. 
Az utolsó kemoterápia kezelés után általános kontroll vizsgálatra kellett mennem, amelyek a daganat szempontjából negatív eredményt hoztak.
 A betegség diagnosztizálásától a negatív vizsgálati eredményig 9 hónap telt el. A Flavin7 italnak köszönhetem, hogy a daganat nem terjedt el. Jelenleg is tünetmentes vagyok. Mindenkinek ajánlani tudom a Flavin7 italt megelőzés céljából is! Pataki Ferenc, Eger -
 
26.) 52 éves nő vagyok. Bal szemem mögött babszem nagyságú jóindulatú agydaganatot találtak.
 Ez a daganat zavarta látásomat, nem tudtam jobbra és lefelé nézni. Nem kaptam rá semmilyen gyógyszert sem. Féltem lelépni a lépcsőről, mert vízbelépés érzetem volt.
 Nem tudtam fekve tévét nézni. Be kellett csuknom a szememet minden jobbra forduláskor. Három éve szedem a Flavin7 italt, naponta 2x5 ml-t iszom belőle.
 Azóta a fenti problémáim megszűntek, illetve mérséklődtek.
 Akkor szemüveggel sem láttam egy idő után a papírt, találomra írtam. Séta közben a szüleim mondták mikor hová lépjek. Ezek megszűntek!Úgy érzem, hogy a Flavin7 italnak köszönhetem, hogy még tudok dolgozni és nincs fennakadás a munkámban. Teljes értékű munkát végzek
. Munkatársaim e betegségekről nem tudnak és észre sem veszik rajtam. F.M., Szombathely
 
27.) DAGANATOK-BÉL: 35 éves férfi vagyok. 2002. szeptemberében béldaganatomat megműtötték és kemoterápiás kezelést is kaptam.
Napi 3x10 ml Flavin 7 italt fogyasztottam, így jól viseltem a kezeléseket és azóta is panaszmentes vagyok. Sz.T. Budapest
28.)  DAGANATOK-GÉGE: 66 éves férfi vagyok. 2003. márciusában rosszindulatú daganatot állapítottak meg gégémben az orvosok. Flavin7, illetve Flavin7 Prémium ital fogyasztásával elkerülhetővé vált számomra a gégemetszés. Dózis: 10 ml/nap Cz. Bertalan, Sirok --
29.) 68 éves férfi vagyok. Két éve tudtam meg, hogy gége daganatom van. Sugárkezelést, kemoterápiát kaptam.
 A Flavin7 italt betegségem kezdetétől szedem. Először napi 2x10 ml-t ittam belőle, később 2x5 ml-re csökkentettem az adagot.
 
 A sugárkezelés alatt nem volt hajhullásom, hányingerem. 
Hazamentem és ugyanúgy dolgoztam, mint annak előtte.
 Fogyni nem fogytam és az étvágyam is jó volt. 
Az orvos megállapította, hogy a daganatom elmúlt.
 Most tünetmentes vagyok. B. J., Nyíregyháza
30.) DAGANATOK-EGYÉB: Rosszindulatú daganatra műtöttek 2001. július 12-én. Ezután 6 alkalommal részesültem kemoterápiás kezelésben. 2001 szeptemberétől 2002. február 18-ig havonta egy alkalommal kaptam kezelést.
 2001. október 1- 2002. október 1-ig napi 10 ml Flavin7 italt fogyasztottam.
 Ezt követően napjainkig napi 5 ml-t iszom belőle rendszeresen.
Jó az étvágyam, közérzetem. 
Megtartottam testsúlyomat. A kezelések alatt a Flavin7 ital biztosította a rosszullétek elkerülését. 
Mivel nem kezdtem el fogyasztását a kezelésekkel egyidejűleg, sajnos a hajhullás bekövetkezett. Viszont a Flavin7 ital elősegítette a gyors növekedését. 
Most a féléves ellenőrző vizsgálatokra vagyok berendelve. A július elejei CT vizsgálat tünetmentességet igazol. 
A következő vizsgálatra 2004 januárjában kerül sor. N. K., Abasár -
 
31.) 53 éves nő vagyok. 1993-ban részleges mellműtétem volt hónalji nyirokcsomók eltávolításával rákos daganat miatt. A műtét után sugárkezelésen voltam. 
2002-ben jobb mellemet távolították el szintén rosszindulatú daganat miatt. Ekkor nem vállaltam sem a kemoterápiát, sem a hormonkezelést, de szedtem Avemar, Culevit terméket, ittam gyógyteákat, Thuja és Árnika cseppeket. Ráadásul 40 éve epilepsziás vagyok.
 Nehéz lenne az összes gyógyszert felsorolni, amiket a 40 év alatt kaptam és szedtem rendszeresen.
 Kb. egy éve fogyasztom a Flavin7 italt, napi 2x5 ml mennyiségben, de nem rendszeresen, mivel rokkantnyugdíjamból nem tudtam folyamatosan megvenni. 
A Flavin7 ital kellemes ízű, a többi nem hivatalos szertől nem lehet különválasztanom a hatását, mert együtt használom azokkal. 
A lényeg: mind a féléves, mind az egyéves rákos felülvizsgálati leleteim negatívak
. Betegségeim ellenére is energikus vagyok, az epilepsziás rohamokat, és arra kapott gyógyszereket (jelenleg Tegretol CR 400, Neurontin 400, Lamictal 100) alacsony vérnyomást okozó hatását leszámítva jól vagyok. Szné. K.K., Vác -
 
32.) 58 éves nő vagyok. Rosszindulatú daganat miatt műtöttek, majd kemoterápiát kaptam. 
Egy éve szedem a Flavin7 italt 2x5 ml mennyiségben, valamint a Trace Minerals 44M-et naponta 10 cseppel.
 A felépülés gyorsabb volt, a kemoterápia alatt a mellékhatás szinte észrevétlen volt (hajhullás, fejfájás, stb.). 
Másik helyen is kiújult egy daganat, de hála a Flavin7 italnak, nem nőtt, sőt kisebb lett, ezért szedem tovább a Flavin7 italt és a Trace Minerals cseppeket is. V. Gy.-né, Gyula -
 
33.) 49 éves nő vagyok, nőgyógyászati daganattal műtöttek. Kemoterápiás kezelésben részesültem, valamint gyógyszereket kaptam. 2 hónapja szedem a Flavin7italt 2x10 ml naponta, valamint a Trace Minerals 84M-et 2x30 csepp naponta. 
A terápia alatta közérzetem elég jó, a mellékhatásokat csökkentette, a teherbírásom egyre nagyobb.
 Visszamentem dolgozni, a munkámat el tudom végezni. N.A-né, Zalaegerszeg. --
 
34.)  42 éves nő vagyok, 2 évig napi 10-15 ml-es adagokban fogyasztom a Flavin7 italt, valamint a szedem a Trace Minerals 44M-et. 2001. októberében műtöttek, M-HODGKIN rosszindulatú nyirokrendszeri daganatra. Kemoterápián és sugárkezelésen vettem részt
. A műtét után folyamatosan fogyasztottam a Flavin7 italt, a kemoterápia nagyon megviselt, étvágytalanságom nehezen szűnt meg.
 2003. júliusától már csak 3 havonta járok kontrollra. Testsúlyom helyreállt, újra a régi. Fizikális állapotom sokat javult, rendszeresen kertészkedem, háztartást vezetek.
 Izületi fájdalmaim csökkentek. K.N.I., Budapest. -
 
35.)  54 éves asszony vagyok. 1995-ben daganatos betegséget találtak nálam. Gyógyszeres kezelést, és kemoterápiát kaptam.
 A Flavin7 italt fél éve iszom napi 2x10 ml mennyiségben.
 A termék használata óta állapotom stagnálódott, a gyógyszerek adagja csökkent, valamint az orvosi ellenőrzések ritkábban történnek
. A vírusos betegségekkel szemben ellenállóbb lett a szervezetem, pl. elkerült az influenza. H.J-né,
 
36.) DAGANAT-EMLŐ: 55 éves nő vagyok. 1997-ben műtöttek mell rosszindulatú daganata miatt, majd 2001. június 18-án petefészek daganat miatt. 
Az első műtét után 6, a második műtét után 9 kemoterápiás kezelést kaptam, valamint napi egy szem Aromasin tablettát vettem be. 2002 február óta iszom a Flavin7 italt napi 2x10 ml-es mennyiségben.
Ez tart mind a mai napig. Amióta az önök termékét fogyasztom jobb a közérzetem, jobb az étvágyam, nem vagyok fáradékony.
 Az egészségi állapotom jelenleg jó. Orvosi ellenőrzésekre járok.
 Az ellenőrző vizsgálati eredményeim negatívak.
 Ismerőseimnek is ajánlottam a termékeket, miután saját magamon tapasztaltam a készítmény gyógyító hatását.
 Férjem is fogyasztja függetlenül attól, hogy ez idáig nem beteg, de az a tapasztalata, hogy közérzete sokkal jobb lett. Kardosné Szemes Mária, Sopronkövesd --
 
37.)  62 éves asszony vagyok. Jobb emlő rosszindulatú daganata miatt műtöttek 2001. augusztusában. kemoterápiát és sugárkezelést kaptam. Két éve iszom a Flavin7 italt.
 Másfél évig 10 ml-t, fél évig 5 ml-t ittam meg belőle. Azt tapasztaltam, hogy nagyon jó hatású a szívre és az érrendszerre, vérképzésre, fokozza az erőnlétet, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait. B.J.-né, Alsógöd
 
38.)  62 éves asszony vagyok.20 éve szenvedek cukor betegségben. Ehhez járult, hogy 2001. október 12-én mellemből rákos daganatot kellett eltávolítani.
 Műtéti gyógyulás után 4 kemoterápia kezelés, ezt követően 25 sugárkezelés és újabb 2 kemoterápia kezelés következett 2002-ben kezdtem el szedni a Flavin7 készítményt.
 Három hónapon át 2x5 ml, ezt követően 1x5 ml volt a napi adagom. 
A kemoterápiás kezelés alatt és a sugárkezelés alatt sőt még 2 hónappal később is szedtem a Flavin7 italt. 2003 május hóban voltam onkológiai vizsgálaton.
 Az ultrahang és a vérvétel eredménye is negatív.
 Ez a gyógyulás a termék érdeme is.
 Én ebben nagyon hiszek! Özv. K. F.-né, Törökszentmiklós
 
39.) 47 éves asszony vagyok. Emlő rosszindulatú daganata miatt 2001-ben műtöttek.kemoterápiát és sugárkezelést kaptam.
 Már 3 kemoterápián túl voltam, amikor elkezdtem inni a Flavin7 italt és a Napkristály italt.
 Naponta 10 ml, kemoterápia alatt l5 ml-t ittam belőle. Úgy vettem észre, hogy könnyebben viseltem a mellékhatásokat.
 Egy év múlva újra kezdték a kemoterápiát, mert a műtéti heg vonalában találtak daganatot, azóta megint túl vagyok a kezeléseken, nem látnak semmit a heg vonalában. K.I-né. Répcelak
 
40.)  42 éves nő vagyok. Emlő rosszindulatú daganata miatt 200-ben műtöttek.
 Egy év múlva hallottam a Flavin7 termékről, ekkor kezdtem el szedni. A Flavin7 italból napi 10 ml-t használtam. 
Sokat erősített a készítmény az immunrendszeremen. Jó fizikai állapotban vagyok, az elmúlt években még náthás sem voltam.
 A vérképemen sokat javított. Már jó ideje tökéletesek az eredményeim. Egyébként használom még a Napkristály italt és a Kristálykrémet is. N.-né, P.M., Répcelak 
 
41.) 2000. év szeptemberében rosszindulatú emlődaganattal operáltak. Ezt követően sugárkezelés, majd Femara tabletta szedése következett. A vérképem ennek következtében leromlott. 
A fenti kezelések után a fehérvérsejtek száma a kritikus szint 0,28 %-ra csökkent.
 A Flavin7 ital szedését követő második ellenőrző vizsgálatok már az alsó határt megközelítő értékeket mutattak ki. A Flavin7 italt két éve iszom folyamatosan napi 2x5 ml mennyiségben. A Trace Minerals 44M-
 ből 3x10 cseppet  használok.
 
 42. )   58 éves nő vagyok. Rosszindulatú daganat miatt mütöttek, majd kemoterápiát kaptam. Egy éve szedem a Flavin7 italt 2x5 ml mennyiségben, valamint a Trace Minerals 44M -et naponta 10 cseppel. A felépülés gyorsabb volt, a kemoterápia alatt a mellékhatás szinte észrevétlen volt (hajhullás, fejfájás ...stb.). A másik helyen is kiújult egy daganat, de hála a Flavin7 italnak,kisebb lett, ezért szedem tovább a Flavin7 italt és a Trace Minerals cseppeket is. V.Gy.-né, Gyula
 
43.) 62 éves asszony vagyok. 25 éve van tüdőasztmám, mely hurutos légcsőgyulladással és nehéz légzéssel súlyosbodott. Légzőpipát használok és gyógyszereket szedek. 8 hónapja kezdtem el fogyasztani a Flavin7 italt, 6 hónapig 2x5 ml-t naponta, azt követően 2x2.5 ml naponta. Két hónap Flavin7 fogyasztás után röntgen által kimutatott 17 %-os javulás következett be nálam. Dr. T. S.-né, Veresegyház
 
44.)Kisfiam 2.5 éves és enyhe fokú leukémiája van. Gyógyszeres kezelést és transzfúziót kapott. Kipróbáltuk a Flavin7 italt, 150 ml-t ivott meg belőle. Javult az állapota, a gyomorszája összecsukódott, meghízott. Jelenleg napi 15 cseppet kap a termékből. Labor eredményei jobbak lettek. A 90-es vérsüllyedés 60-ra csökkent. Megerősödött a kisfiam immunrendszere. N. L.-né, Békéscsa                              
 

Bejelentkezés

Hírlevél